Célok
A Szentírás Szövetség célja,
hogy gyülekezetekkel együttmunkálkodva
a) megismertesse Isten
örömüzenetét a gyermekekkel, fiatalokkal és családokkal, valamint
b) bátorítson minden korosztályt
arra, hogy az Istennel való találkozást keresse a napi bibliaolvasásban
és imádkozásban,
A Szentírás Szövetség e célokat világszerte különböző szakemberek szolgálatával, az Úr Jézus Krisztusnak engedelmeskedve és a Szentlélek vezetésére figyelve igyekszik elérni.
Tevékenységek
A Szentírás Szövetség tevékenységei
között megtalálhatók a rendszerezett bibliaolvasó programok készítése
és terjesztése, gyermekmisszió, családmisszió, nyári táborok, iskolamunka
minden szinten, továbbképzések, ifjúsági munka, keresztény könyvek
és audiovizuális termékek kiadása és terjesztése.
Hitelveink
Mint
a Szentírás Szövetség világméretű családja elfogadjuk és
hirdetjük a keresztény hit történelmi valóságát a következők
szerint:
A) Isten és az ember
Hisszük, hogy az Úr, a mi Istenünk egy: Atya, Fiú és Szentlélek,és Ő megvalósítja szuverén céljait
-
a teremtésben, a kijelentésben, a szabadításban, az
ítéletben és az Ô eljövendô Királyságában azáltal,
hogy egy
népet hív ki a világból,
- mely Ővele és egymással szeretetben egyesül.
Elismerjük, hogy bár Isten teremtett bennünket
maga
képére és hasonlóságára, méltóságot és értéket
adományozott nekünk, képessé tett a Vele való kapcsolatra,
mi mégis elbuktunk; vétkeztünk és az Ő dicsőségének híjával
vagyunk.
Hisszük, hogy az Atya
azzal
mutatta be nekünk szent szeretetét, hogy Jézus Krisztust, az Ő
egyetlen Fiát adta értünk, mivel bűnös voltunk és vétkeink
miatt haragját és a kárhozatot érdemeltük, de kegyelmet
adott azáltal, hogy Maga mellé vette a bűnösöket, akik
bizalmukat az Ő Fiába vetették.
Valljuk, hogy Jézus Krisztus
Úr és Isten;
valóságos emberként szűz Máriától született;
bűntelen, kegyelemmel és igazsággal teljes Szolga;
egyetlen
közbenjáró és megváltó, helyettünk halt meg a kereszten,
bennünket képviselt ott Isten előtt és megszabadított a bűn
markából, vétkeinktől és ítélettől;
győzött a Sátán felett,
feltámadt a halálból dicsőséges testben, felvitetett az
Atyjához, és egy nap személyesen, dicsőségben visszatér, hogy
ítéljen és felállítsa Királyságát.
Hiszünk Szentlélekben,
aki meggyőzi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében;
aki
hatékonnyá teszi Krisztus halálát a bűnös ember számára
kijelentve, hogy meg kell térni Krisztushoz bűnbánattal és
bizalommal;
aki az újjászületés által a feltámadott
Krisztus életének részeseivé tesz bennünket, és aki jelen van
minden hívőben, megvilágítja értelmüket,
hogy a Szentírást értsék, gyümölcsöt terem életükben,
ajándékokat és hatalmat ad nekik, hogy a világban
szolgálhassanak.
B) A Szentírás
Hisszük, hogy az Ó- és Újszövetség írásai
C) Az Egyház és küldetése
Elismerjük, hogy az Egyház
Felismertük Krisztus misszióparancsát,
hogy hirdessük Isten Üzenetét minden embernek, tegyük őket
tanítvánnyá, és tanítsuk őket a Neki való engedelmességre;
valamint
Felismertük Krisztus parancsát,
hogy szeressük embertársainkat, szolgálva a gyülekezetben
és a társadalomban, megbékélésre törekedve Istennel és
embertársainkkal, hirdetve mindenfajta elnyomás alóli
szabadságot; és terjesztve Krisztus igazságát az
igazságtalan világban, amíg Ő újra el nem jön.
E hitvallást a Szentírás Szövetség Nemzetközi Tanácsa a zimbabwe-i Harare-ban fogadta el 1985. májusában.
Szolgálati alapelvek
Az
Isten által ránk bízott szolgálatot az Úr Jézus Krisztus
iránti engedelmességben és a Szentlélek vezetésével
igyekszünk végezni. Ezért tevékenységünkben bibliai
alapelveket szándékozunk követni és hangsúlyozzuk az
imádság létfontosságát.
A következő módokon valósítjuk meg munkánkat:
1. Evangélizálás és tanítás:
a) Az evangélizáció részeként alapvető keresztény igazságokat tanítunk.
b)
Isten örömüzenetét nemcsak szavakban igyekszünk
megfogalmazni a gyermekek, fiatalok és családok számára,
hanem azzal is, hogy szeretetteljes kapcsolatot építünk ki
velük.
c) Minden erőnkkel törekszünk arra, hogy mai nyelven, környezetünknek megfelelően adjuk tovább az evangéliumot.
d)
Hangsúlyozzuk, hogy a hit mindig tetteket és a keresztény
jellemben és szolgálatban való növekedést eredményez.
e)
Elismerjük, hogy az evangélium kikerülhetetlen szociális
dimenziókkal is rendelkezik, ezért másoknak való
szolgálatra és a szociális igazságosságra buzdít
bennünket. Céljainkra való tekintettel külön felelősséget
érzünk a szegény, elnyomott és kizsákmányolt gyermekek és
fiatalok iránt.
f)
Mindenkit arra buzdítunk a gyermekeket, hogy kövessék
Krisztust a koruknak, kultúrájuknak és hátterüknek megfelelő
módon, külön figyelemmel az otthoni és családi helyzetükre
és érettségi szintjükre.
g)
Hisszük, hogy az újjászületés egy Istentől jövő, valóságos
megtapasztalás, melyet a Szentlélek végez el bennünk.
Figyelünk a Szentlélek életünkben végzett munkájára, de óvunk
a felületes reagálástól.
h) Szándékunk az, hogy hitvallásunknak megfelelő módon működjünk együtt olyan szervezetekkel és intézményekkel, pl. iskolákkal, amelyek elfogadják munkánkat.
2. Bibliai szolgálatok:
a)
Arra bátorítjuk az embereket, hogy a Szentírás olvasásából
megtérés, hit valamint Isten iránti engedelmesség és
hódolat fakadjon.
b)
A gyermekek, fiatalok és felnőttek számára életkoruknak és
helyzetüknek megfelelő, rendszerezett programokat és
anyagokat készítünk.
c)
Elgondolkodtató, imádságos és rendszeres bibliaolvasást
ösztönzünk, mely nemcsak az egyes szakaszok, hanem a teljes
Szentírás üzenetét tárja az olvasó elé.
d)
Felelősségünk, hogy oly módon értelmezzük a bibliai részeket,
hogy minden ember képes legyen saját helyzetében meghallani
a Biblia eredeti összefüggéseinek üzenetét.
3. Gyülekezetek:
a)
Felismertük helyzetünket Isten világméretű családjában,
és keressük annak lehetőségét, hogy pozitív módon
munkálkodjunk együtt a különböző gyülekezetekkel.
b)
Azokat az embereket, akik szolgálatunkon keresztül jutnak
hitre, bátorítjuk egy helyi gyülekezeti közösségben való
részvételre.
4. Egység és egyenlőség:
a) Hisszük, hogy Isten előtt minden ember egyenlő értékű, és mindazok, akik Krisztusban hisznek, eggyek benne.
b)
Éppen ezért szolgálatunkat fajok, bőrszínek, nemek, nyelvek,
vagy szociális megkülönböztetés nélkül gyakoroljuk.
c)
A Szentírás Szövetség világméretű családjában, amely
nemzeti mozgalmakból áll, a forrásokat felelős módon és
bizalmi elven osztjuk meg.
d) Különböző körülmények között hitelvünket változatos és kreatív módon fejezzük ki.
5. Önkéntesek és munkatársak:
a)
Viszonylag kis létszámú munkatársi gárdával dolgozunk, amely
önkénteseket toboroz, ösztönöz, tanít, támogat, és velük
partneri kapcsolatban munkálkodik együtt.
b)
Hisszük, hogy a Szentlélek a vezetés ajándékát nemzeti
hovatartozás szerinti megkülönböztetés nélkül adja. Így
támogatjuk a Szentírás Szövetség mozgalmának nemzeti
vezetőit, miközben más országokból jövô segítséget sem
utasítunk el.
c)
A munkatársak és az önkéntesek különböző háttérrel ugyan, de
elkötelezik magukat a Szentírás Szövetség céljai,
hitvallása és szolgálati alapelvei mellett.
d)
Egyetértünk abban, hogy a Szentírás Szövetség szolgálataiban
a vitás kérdéseket, mint például keresztség, lelki
ajándékok, gyülekezeti rend stb., az összhangot támogató
módon kezeljük.
6. Bibliai alapok:
a)
Minden tevékenységünkben bibliai alapelveket igyekszünk
megvalósítani. Ez megnyilvánul például az
adminisztrációnkban, a propagandánkban, és a
munkatársainkkal és önkénteseinkkel való törődésünkben.
b)
Szolgálatunk végzésében Isten dicsőségét keressük úgy, hogy
imádságos ráhagyatkozásunkat ötvözzük a legalkalmasabb
erőforrások alkalmazásával, a lehető legjobb színvonalra
törekedve.
c)
Hiszünk abban, hogy Istentől imádságban kérhetjük anyagi
támogatását, és a keresztény nyilvánosság elé tárhatjuk
szükségeinket az igazság eltorzítása és meg nem engedhető
nyomás alkalmazása nélkül.
A szolgálati alapelveket a Nemzetközi Tanács 1992-ben fogadta el.
E
hivatalos nyilatkozat a Szentírás Szövetség céljait,
hitvallását és alapelveit írja le, melyet a Nemzetközi
Tanács fogadott el.
Kibocsátotta a Szentírás Szövetség Nemzetközi Tanácsa:
Scripture Union International Council
59 Princess Road West
Leicester
LE1 6TR
England
Magyar kiadás:
Szentírás Szövetség Alapítvány
1091 Budapest,
Kálvin tér 8.
tel: 06-1/216 51 15