Szolgálati alapelvek

Az Isten által ránk bízott szolgálatot az Úr Jézus Krisztus iránti engedelmességben és a Szentlélek vezetésével igyekszünk végezni.Scripture Union Ezért tevékenységünkben bibliai alapelveket szándékozunk követni és hangsúlyozzuk az imádság létfontosságát.

A következő módokon valósítjuk meg munkánkat:

Evangélizálás és tanítás

  1. Az evangélizáció részeként alapvető keresztény igazságokat tanítunk.
  2. Isten örömüzenetét nem csak szavakban igyekszünk megfogalmazni a gyermekek, fiatalok és családok számára, ha nem azzal is, hogy szeretetteljes kapcsolatot építünk ki velük.
  3. Minden erőnkkel törekszünk arra, hogy mai nyelven, környezetünknek megfelelően adjuk tovább az evangéliumot.
  4. Hangsúlyozzuk, hogy a hit mindig tetteket és a keresztény jellemben és szolgálatban való növekedést eredményez.
  5. Elismerjük, hogy az evangélium kikerülhetetlen szociális dimenziókkal is rendelkezik, ezért másoknak való szolgálatra és a szociális igazságosságra buzdít bennünket. Céljainkra való tekintettel külön felelősséget érzünk a szegény, elnyomott és kizsákmányolt gyermekek és fiatalok iránt.
  6. A gyermekeket arra buzdítjuk, hogy kövessék Krisztust a koruknak, kultúrájuknak és hátterüknek megfelelő módon, külön figyelemmel az otthoni és családi helyzetükre, és érettségi szintjükre.
  7. Hisszük, hogy az újjászületés egy Istentől jövő, valóságos meg tapasztalás, melyet a Szentlélek végez el bennünk. Figyelünk a Szentlélek életünkben végzett munkájára, de óvunk a felületes reagálástól.
  8. Szándékunk az, hogy hit vallásunknak megfelelő módon működjünk együtt olyan szervezetekkel és intézményekkel, pl. iskolákkal, amelyek elfogadják munkánkat.

Bibliai szolgálatok

Mi közben azt szeretnénk, hogy embertársaink Istennel találkozzanak a Szentírás olvasásán keresztül, a Biblia teljességének jelentőségét hangsúlyozzuk.

  1. Arra bátorítjuk az embereket, hogy a Szentírás olvasásából megértés, hit, valamint Isten iránti engedelmesség és hódolat fakadjon.
  2. A gyermekek, fiatalok és felnőttek számára életkoruknak és helyzetüknek megfelelő, rendszerezett programokat és anyagokat készítünk.
  3. Elgondolkodtató, imádságos és rendszeres biblia olvasást ösztönzünk, mely nem csak az egyes szakaszok, ha nem a teljes Szentírás üzenetét tárja az olvasó elé.
  4. Felelősségünk, hogy oly módon értelmezzük a bibliai részeket, hogy minden ember képes legyen saját helyzetében meghallani a Biblia eredeti összefüggéseinek üzenetét.

Gyülekezetek

  1. Felismertük helyzetünket Isten világméretű családjában, és keressük annak lehetőségét, hogy pozitív módon munkálkodjunk együtt a különböző gyülekezetekkel.
  2. Azokat az embereket, akik szolgálatunkon keresztül jutnak hitre, bátorítjuk egy helyi gyülekezeti közösségben való részvételre.

Egység és egyenlőség

  1. Hisszük, hogy Isten előtt minden ember egyenlő értékű, és mind azok, akik Krisztusban hisznek, egyek benne.
  2. Éppen ezért szolgálatunkat fajok, bőrszínek, nemek, nyelvek, vagy szociális megkülönböztetés nélkül gyakoroljuk.
  3. A Szentírás Szövetség világ méretű családjában, amely nemzeti mozgalmakból áll, a forrásokat felelős módon és bizalmi elven osztjuk meg.
  4. Különböző körülmények között hitelvünket változatos és kreatív módon fejezzük ki.

Önkéntesek és munkatársak

  1. Viszonylag kis létszámú munkatársi gárdával dolgozunk, amely önkénteseket toboroz, ösztönöz, tanít, támogat, és velük partneri kapcsolatban munkálkodik együtt.
  2. Hisszük, hogy a Szentlélek a vezetés ajándékát nemzeti hovatartozás szerinti megkülönböztetés nélkül adja. Így támogatjuk a Szentírás Szövetség mozgalmának nemzeti vezetőit, miközben más országokból jövô segítséget sem utasítunk el.
  3. A munkatársak és az önkéntesek különböző háttérrel ugyan, de elkötelezik magukat a Szentírás Szövetség céljai, hitvallása és szolgálati alapelvei mellett.
  4. Egyetértünk abban, hogy a Szentírás Szövetség szolgálataiban a vitás kérdéseket, mint például keresztség, lelki ajándékok, gyülekezeti rend stb., az összhangot támogató módon kezeljük.

Bibliai alapok

  1. Minden tevékenységünkben bibliai alapelveket igyekszünk megvalósítani. Ez megnyilvánul például az adminisztrációnkban, a propagandánkban, és a munkatársainkkal és önkénteseinkkel való törődésünkben.
  2. Szolgálatunk végzésében Isten dicsőségét keressük úgy, hogy imádságos ráhagyatkozásunkat ötvözzük a legalkalmasabb erőforrások alkalmazásával, a lehető legjobb színvonalra törekedve.
  3. Hiszünk abban, hogy Istentől imádságban kérhetjük anyagi támogatását, és a keresztény nyilvánosság elé tárhatjuk szükségeinket az igazság eltorzítása és meg nem engedhető nyomás alkalmazása nélkül.

 

A szolgálati alapelveket a Nemzetközi Tanács 1992-ben fogadta el.

E hivatalos nyilatkozat a Szentírás Szövetség céljait, hitvallását és alapelveit írja le, melyet a Nemzetközi Tanács fogadott el.

Kibocsátotta a Szentírás Szövetség Nemzetközi Tanácsa:

Scripture Union International Council 59 Princess Road West Leicester LE16TR England

Magyar kiadás:

Szentírás Szövetség Alapítvány

1091 Budapest, Kálvin tér 8.

tel: 06-1/216 51 15